Eső Párizs felett
Az ötödik emeleti szobám ablakából
Az esőt látom Párizs felett, az eső szürke strófáit,
a házak tetejét fésülő szürke függönyét.
150 éve halt meg Chopin is, októberben,
a Vendôme téren. A Vendôme tér mostanában
elképeztően tiszta és gazdag, ragyogó,
más gyémántokat és más csillagokat invitál magához.
A Père Lachaise üres ma biztosan –
ki látogatná meg a sírokat egy ilyen napon?
Annyira nem szeretjük az eltávozókat
(a létezőket valószínűleg még kevésbé).
A harmatos kertekben csúsznak a csigák,
Fel s alá, mintha a napot keresnék.
Irodákat látok tele számítógépekkel és a várost,
Mint Jeges Óceánon áttörő, számtalan lelket szállító anyahajót.
Se háború, se béke, esik az eső.
Olybá tűnik, hogy a gyorsan futó felhőben
félénk angyalka bújik meg; amely először
hattyúba, majd térdelő szerzetesbe
és végül széllel töltött fehér zászlóba vált.
Mi bennünk meghal, csendben s észrevétlen múlik el,
de nem nesztelen. Ami születik,
hallgat soká. Csak a nemlét sikít.
No comments:
Post a Comment