Jak zwykle....
The Cell from Alexander Kargaltsev on Vimeo.
Ami talán eltűnik emlékeink közül, az az arany színű nap.
Az első csók ideje, te és én.
Szerelmünk véletlen tanúi, míg eltelik az óra.
A falakon gyengédségünk nyomai, ez a lakás.
Ref:
Mikor lejár az idő, és lassan múlik,
Még egyszer szeretném érinteni, csak gondolatban
Azt a tökéletes napot, szerelmünk napját.
Mikor eljön az idő, magamért akarok
Két-három percig, csak rád gondolni,
Mielőtt az örök sötétségbe vész.
Szeretnék egy arany napot, napfényben fürdőt.
Miért lefekvés előtt merül fel bennem az a nap.
Eldobált ruháink az ágy mellett, te és én.
A nap sugarai, az izzadtság a hátadon, és szemed fénye.
A fény, ami bevilágítja boldogságunk.
A szomorú vég.
The 500th post!!!!