A birsalmáról

Ma, ebédnél olvastam Nők lapjában (Anya hozta, innen is hála érte!).

Almaszüret

Az égi-paradicsomi ajándéknak tekinthető alma a történelem kezdete óta töretlen népszerűségnek örvend, noha nem szerepel bulvárlapokban, nem keringenek róla hűtlenségi pletykák, és nem fordít nagyobb figyelmet a PR-ra sem. E népszerűség árnyékában húzódik meg a borostás birsalma, amely ugyanúgy a fényes múltú rózsafélék családjába tartozik, akárcsak csillogó arcú, sima képű rokona, az alma.

A birsnek nem tett jót a 20. századi kulináris tömeg-visszafejlődés: a befőzések korában az egyik legkedveltebb téli édesség volt, de a kompót ma már megmosolyogtatja az ifjabb nemzedékeket, úgy gondolnak rá, mint holmi naftalinszagú, molyrágta szalonkabátra. A birsalma bájos esetlenséggel mozog a konyhaművészetben, holott annál többre lenne hivatott, mint hogy egyszerűen birsalmasajtként végezze, ha egyáltalán felhasználásra kerül.

A most következő receptben benne foglaltatik az a vélekedés, hogy időkön, generációkon és trendeken átnyúlva egymás mellé ültethetünk avíttnak hitt és übersikkes elemeket, hogy azok aztán jó barátságban öleljék egymást. A birs szépen illik az üzletasszonyok uzsonnájává vált zöldalmához – mindkét gyümölcs fanyar vonulatot képvisel –, és párosukhoz ügyesen csatlakozik a ciderből, azaz almaborból főzött mártás. A cidert éppolyan kevéssé használjuk, mint a birsalmát, de míg az utóbbit azért, mert kezdjük elfelejteni, az előbbit azért, mert még meg sem ismertük. Ezen pedig ideje változtatni.

(forrás: Marton Levenete:Almaszüret )