Július vége

Év elején ha valaki csak felét mondja el annak ami eddig történt az évben, valószínűleg egy jó pszichoanalitikust ajánlottam volna.

Ma már nem. S lassan kezdem élvezni is a változásokat. Mint oly sokan Én sem akartam Őket teljes szível - igen, diagnosztizált konformista vagyok, több év relatív "jólét" vagy legalábbis "jó élet" után nem volt kedvem túl sok, hogy ezen változtassak.
Persze keletteke ehez a döntéseim, de nem éreztem úgy hogy el lennék köteleződve ezektől.
Ez nyilván, nem túl pozitív, mert így felelősséget sem vállaltam értük - "ez az élet, ezt dobtuk most, így kelett lennie" mondtam és ismételgettem sokmindenkinek. Közben pedig ez is "csak" konformizmusom egyik része, illetve azt hiavtott volt elősegíteni hogy ne kelljen túl sokat változtatni az életvitelemen.

Meg is lett a böjtje: A Fordítóról már beszéltük, az újabb munkaváltást is említettem már - legalábbis a beavatottabak értették (tudom, tudom, időpnként rébuszokban beszélek itt is).
Viszont mint általában változások után, tanulságokat is vonhatunk.... Ennek még nincs itt az ideje, de egy gyorsmérleg belefér:

• Rájöttem hogy milyen kapcsolatokban NEM szeretnék benne lenni
• Elgondolkoztam hogy miért, és először értékeltem saját magamat
• Hogy tudjam hogy milyenben viszont IGEN
• Mi az amit nem vagyok hajlandó elviselni a munkahelyemen
• Azt hogy nem is kell, mert lesz másik
• És azt is otthagyhatom ha nem tetszik - erre találták ki a próbaidőt
• Meg még az után is újabb másik - amit azért vállalok el mert akarom és nem azért mert kell
• Évek óta nem pezsgett így a szociális életem - új emberektől
• Akik teljesen más nézőpontokat láttatnak meg
• S akikkel ki lehet találni éjjel hogy akkor másnap reggel egy teljessen más városba megyünk hétvégézni, ahová nagyon szerettem volna visszatérni már

Most pedig vár Augusztus, a hónap-amikor-munkanélküli-és nagyon-szabadságon-leszek.